Vadregényes kajak-kenu túrák a Szigetközben

HU EN

Vadregényes kajak-kenu túrák a Szigetközben

A Szigetköz majd 400 km2-es területe kivételes jelentőségű nedves élőhely, ahol az egyedülálló geomorfológiai, klimatikus, talajtani és vízháztartási adottságok összjátékaként rendkívül változatos élőhelyek alakultak ki. Ezek az adottságok gazdag és sokszínű élővilágnak biztosítanak otthont, amelyek vadregényes kajak és kenu túrák keretein fedezhetsz fel!

Fedezzük fel a Szigetköz természeti kincseit kajak és kenu túrákon

A Szigetköz elnevezése alatt azt a területet értjük, melyet a Dévényi kapun át érkező, több ágra szakadó Duna főmedre (Öreg-Duna) és a Mosoni-Duna határol. Ez a terület észak-nyugat, dél-kelet irányú, hosszúkás, átlagosan 6-8 km széles és mintegy 52 km hosszú fiatal dunai hordalékkúp. A terület nagysága mintegy 375 négyzetkilométer. Alapvetően két részre, felső és alsó részre bontható. A Szigetköz Hazánk legnagyobb szigetét is magában foglalja, és a Duna legnagyobb magyarországi mellékágrendszerét alkotja.

A száz négyzetkilométeren elterülő ágrendszerben számos kisebb és nagyobb sziget található, ahol közel 400 kilométernyi kanyargó Duna-ág húzódik, amiből magától értetődő, hogy csodás vízitúrákon vehetünk itt részt. 
 

Az ágrendszerek nevei:


•    Rajkai-ágrendszer (Rajka település)
•    Tejfalu(s)i-ágrendszer (Dunakiliti település és környéke)
•    Cikolai-ágrendszer (Dunasziget település és környéke)
•    Kisbodaki-ágrendszer (Kisbodak település és környéke)
•    Dunaremetei – (Lipóti) ágrendszer (Dunaremete és Lipót települések és környéke)
•    Ásványráró-ágrendszer (Ásványráró település)
•    Bagaméri-ágrendszer (Ásványrárótól keletre eső rész. Közeli település: Dunaszeg,Vámosszabadi,Vének)
•    Patkányosi-ágrendszer


 

A vízitúrázásról a Szigetközben, általánosságban

A szigetközi és csallóközi ágrendszerekben vízitúrázni kizárólag gyakorlott, helyismerettel rendelkező túrázóknak, vagy túravezetőkkel ajánlott. Az ágrendszerek bonyolultak, gyakoriak a zúgók, hirtelen felgyorsuló vízfolyások, éles kanyarok, hidak alatti hullámzó, örvénylő vizek (akár WW-I, WW-II-es vadvizek). Egy nagyobb ágrendszer vize akár 30-40 kilométer hosszan kanyaroghat a szigetei között, így azok, akik nem ismerik jól a területet, könnyen eltévedhetnek.
 

Érdemes olyan szállást keresni, ahonnan könnyen megközelíthetőek a vízitúrák kiinduló pontjai. A Regia Panzó pedig pont ezért az egyik legjobb választás, hiszen a Duna partján helyezkedik el Halásziban, a Szigetköz kapujában.


Vedd fel velünk a kapcsolatot alábbi elérhetőségeinken, ha szeretnél szobát foglalni!


Ajánlatkérés

Űrlapunkon megadott elérhetőségeid egyikén hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot.


 

De lássuk melyek a legjobb túravonalak:

1.    Rajkai-mellékágrendszer


Az Aranykárász kemping a kiindulópontja a Mosoni-Duna és az ágrendszerek vízitúráinak. Két körútvonal érhető el, a hosszabbik átvezet a tejfalusi-ágrendszerbe is.

Útvonal: Szivárgó-csatorna – SZ1 vízkivételi zsilip – Homoki-hallépcső – Szigetparti-ág – Dunakilitinél vissza a Szivárgó-csatornán
Ezt a túrát túravezetővel ajánljuk, kifejezetten gyakorlott túrázóknak.
 

2.    Tejfalusi-mellékágrendszer


A Felső-Szigetköz egyik kiemelkedően nagy és kedvelt ágrendszere. Annak központi települése Dunakiliti, azonban az ágrendszer körülbelül 3 km-re helyezkedik el a falutól.

A Tejfalusi-mellékágrendszerben számos különböző nehézségű túraútvonal érhető el, de a vízterületi kihívások miatt érdemes a kempingből túravezetőt igénybe venni, vagy szervezett túrához csatlakozni. Az engedélyezett időszakban könnyedén elérhetőek innen a Helenai és Ördögszigeti-tavak, melyek az édesvízi medúza állományuk miatt különlegesek a Szigetközben.
 

3.    Cikolai-ágrendszer


A Felső-Szigetköz másik kedvelt pihenőhelye a Cikolai-ágrendszer. Ez a Szigetköz legnagyobb ágrendszere, így a legtöbb túraútvonalat kínálja. Központi települése Dunasziget.

Itt is érdemes túravezetővel elindulni vagy szervezett túrához csatlakozni, de a parthoz közel önállóan is felfedezhetitek a területet kisebb körutakon, természetesen térkép segítségével és egyeztetéssel. Jó célpont lehet a Denkpáli-hallépcső, ahol kellemes látványt nyújtanak az északi keskeny ágacskák (Barkás, Kerekesciglés, stb...).
 

4.    Kisbodaki-ágrendszer


A Kisbodaki-ágrendszer mérete alapján a kisebb ágrendszerek közé tartozik, de sok szempontból egyedülálló vízterület. Ezen a területen található a Szigetköz legnagyobb és vitathatatlanul a legszebb "ártéri-erdeje" (földrajzilag nem az, de látványában pontosan olyan), az Öreg-Szigeti-tó. Ez ideális és kényelmes kiindulópontja a Csallóközi-ágrendszer vízitúráinak, és azoknak, akik a csendet és a természettel való közelséget kedvelik, egyszerűen elengedhetetlen célpont!

Térkép segítségével vezető nélkül is kiváló körtúra tehető az Öreg-Szigeti-tó körül, amelyet június 15-től korlátozás nélkül látogathattok.
 

5.    Ásványrágói-ágrendszer


Ásványráró Alsó-Szigetköz legnagyobb települése és turisztikai szempontból a legkedveltebb célpontja. A település közigazgatási területe óriási, két ágrendszer, az Ásványrárói és a Bagaméri is részét képezi, ezáltal a Szigetköz legnagyobb vízfelülete ide tartozik.

Az elérhető túraútvonalak száma meghaladja a 10-et. Egy népszerű vízitúra-célpont az Ásványrárói-ágvégzárás, amely csodálatos panorámán keresztül mutatja az elterelt Öreg-Dunát. Ásványráróról könnyedén átevezhetünk a Csallóközbe, vagy ha szeretjük a kihívásokat, akkor az Öreg-Duna érintésével megtehetjük a sportos túrázóknak szánt Bagaméri-túrakört, de ehhez kizárólag túravezetőt ajánljuk.
 

Regia Loyalty Club

Cookie Accepting
Kapcsolat